A Fou d’Absinthe a függőség, a delírium, a tabuk ledöntésének jegyében fogant – mindabban, amit a legendás smaragdzöld színű ital, az abszint megidéz. A parfüm fejillata az alkohol jéghideg fémes szorítását kelti életre, mely után kibontakozik az abszint, e zöldes, kissé fanyar jegy, amibe angyalgyökérből készült likőr zamata, és szikrázóan friss, tavaszt idéző feketeribiszke virág vegyül. Ezt a hideg-meleg érzést aztán követi a csillagánizs jeges harapása, amit kiegyensúlyoz a négyféle fűszernövényből (bors, szegfűszeg, szerecsendió, gyömbér) készült alkoholos párlat és a pacsuli. Végül, a parfüm alapillata végtelenül száraz fenyővel, édes, fás bodorrózsával és gyümölcsösnek tetsző fenyőbalzsammal kínál megnyugtató harmóniát.
Dús, zöld moha fedte farönkön egymáshoz illesztem a vékony rézdrótokat. A forrasztópáka forró hegyét fenyőgyantába mártom, arcomat fehér füst lepi el. A drótokat olvadt fémmel forrasztom egymáshoz. A rádiót a növények, a föld és a nap látják el energiával. Egyre forog a gramofon lemez. E.T. nemsokára indulhat haza. Sajnos a Gonosz Farkashoz hasonlóan szétesik a bőrömön, pedig az egyik legfinomabb illat lehetne.
Ez volt az az illat, ami leginkább izgatta a fantáziámat. Csak azért nem adtam 5-t az értékelésnél, mert jóformán csak férfin tudom elképzelni. Abszint---az első szimat előtt a múlt századi francia kocsmák költő és festő inspiráló, bódító világára tudtam asszociálni, de egészen más világ tárult fel előttem, amikor kipróbáltam.
Szikrázó, egyenesen sziporkázó illat, mint egy friss, a felkelő nap ígéretes fényével és melegségével teli reggel, a szabadban egy hatalmas tölgyfa ragyogó zöld lombjai alatt. Ugyanakkor rafináltan kifinomult, játékos, spontán de a végsőkig tudatos férfi illata, aki meri és tudja élvezni az életet úgy, hogy ezért nem áldozza fel a felelősségvállalást és a férfiasságát.
Az én bőrömön egy idő után harapnivalóan gyümölcsössé válik.